Demeter Anna írása a Mandiner hetilapban.
„A szádból, amely emberbe fújt lelket,
midőn felébresztetted az első embert.
Csak egy szót adj.
Csak egy szót adj.”
(Bereményi Géza – Cseh Tamás)
Persze hogy az örökkévalóságig őriznénk a csoda pillanatait! Katartikus tapasztalatokra szükségünk van a teljes élethez, és vannak, akiknek egy-egy csodaélmény a tényleges gyógyulás kulcsát jelenti. A leghatékonyabb terápiát. Ilyen pillanat az, amikor a súlyos tüdőbetegekből álló kórus megrendülve énekli Cseh Tamás és Bereményi Géza Ima című szerzeményét. Mivel legtöbbjüknek napi szintű küzdelmet jelent a puszta levegővétel, az előadás közönségének is világos: különleges dolog történik a színpadon.
„Az volt a célunk, hogy a rászoruló betegek képesek legyenek élményt adni másoknak és ezáltal maguknak is – kezd bele a nem mindennapi történetbe Várdi Katalin, akit édesanyja tüdőbetegségének diagnózisa és egy támogató doktornő indított el hivatása felé. – Amikor orvosnak készültem, az volt az elsődleges célom, hogy a munkám során javítani tudjak az emberek életminőségén.” Azonban ahhoz, hogy valaki hitelesen végezze a segítői munkát, sokféle betegséggel és emberrel kell megismerkednie. „Gyakran gondolkodtam Csehov történetén. Bár viszonylag keveset praktizált, a darabjain keresztül elképesztő hatást gyakorolt az adott kor életformájára. Úgy érzem, ezt orvosként is meg lehet tenni, másfajta dimenzióban és személyesen” – fogalmazza meg küldetését. Ehhez elengedhetetlennek tartja, hogy a beteg és az orvos, illetve a teljes ápolószemélyzet egyenrangú legyen. Alapvetése, hogy az erősebb és tiszta hangok mellett a csendesebb, picit hamisabb is számít, hiszen nemcsak ornamentika, de sok-sok tégla is kell egy építményhez. A kórust is ebben a szemléletben, egyfajta kampányszerű élményterápiaként képzelte el. Mint mondja, nemzetközi viszonylatban jelentős hátterük van a hasonló kezdeményezéseknek, a 2001-es ikertorony-tragédiát követően is láthattunk rá példát. „Egy skót módszer adatai igazolták a feltételezésemet:a betegeknél az úgynevezett szociális medicinát alkalmazták, azaz közösségi tevékenységekkel igyekeztek gyógyítani őket. A terápia után azoknál, akik kertészkedtek, felnőttképzésre jártak vagy épp énekeltek, látványosan csökkent a gyógyszerfogyasztás mértéke. Ezt szerettem volna én is elérni.”